A Mester egyszer a következõ példabeszédet mondta tanítványainak.
Egy ember nagy vagyont örökölt egy távoli országban. Fölkerekedett hát, hogy átvegye az örökségét; elhagyta házát, földjét, szomszédait, és útra kelt. Amikor megérkezett a messzi országba és átvette az örökségét, azt gondolta: Minek is mennék haza, hogy mindennap a földemen fáradozzam? Inkább utazni fogok, és meglátom, milyen életem lesz most, hogy végre bővében vagyok a pénznek. Sokfelé utazott, sokféle emberrel és szokással megismerkedett, sok új szórakozással töltötte az időt, és úgy érezte, hogy most kezdett csak igazán élni.
Egy év múltán hazautazott és mesélni kezdett a szomszédainak mindarról, amit a világban látott. Némelyik szomszéd hitetlenkedett, mások hitték is, nem is, volt olyan is, aki irigyelni kezdte.
- De jó neked, hogy mindezt megengedheted magadnak. Nekem soha nem lesz ilyen szerencsém.
- Ugyan, ne búsulj, hiszen ha csak a pénz hiányzik, adok én neked kölcsön. Menj, nézz körül te is a világban.
Adott is neki kölcsön egy aranytallért. A szegény szomszéd útra kelt, s járta a világot, amíg csak tartott a tallérból, akkor hazatért, és
örömmel dolgozott megint a földjén. Nem is gondolt a kölcsönre, hiszen tudta, hogy semmiség volt az a gazdag szomszédnak, azt
hitte, talán már el is felejtkezett róla.
Hanem a gazdag szomszédnak egyre drágább szórakozások és utazások jártak az fejében, s amikor megszorult, eszébe jutott a
kölcsön. Ment a szegény szomszédhoz és visszakövetelte a pénzét. Hanem a szegénynek nem volt pénze, amit termelt, azzal magát és
családját táplálta, ruházta, a fölösleget csak évente egyszer adta el. Fõtt is a feje erõsen, mibõl adja meg az aranytallért. Keményen
dolgozott hát, nagyobb földet szántott föl abban az évben, és nemsokára visszaadta a gazdag szomszédnak az aranytallért. Hanem
annak nem volt elég annyi, amennyit annak idején kölcsönadott. Így beszélt:
- Hiszen jókor hozod vissza, amit kölcsönadtam, két év telt el azóta. Ha egy év után visszakapom, odaadom a pénzváltóknak vagy a
kereskedõknek, és most már négy aranytallérom lenne. De hogy lásd, nem vagyok rossz ember, részletekben is fizetheted, évente két
tallérral megelégszem.
A szegény Szomszéd még keményebben dolgozott, és két év múlva így szólt:
- Öt tallért kaptál már tõlem azért az egyért, most hát elégedett lehetsz.
Hanem a gazdag szomszéd idõközben rákapott a pénzkölcsönzésre és szeretett volna még több pénzhez jutni. Így beszélt hát:
- Nem addig van az, szomszéd. Ha én idõben visszakaptam volna tõled a kölcsönt és a kamatokat, megint megforgattam volna, s ma
már húsz tallérom lenne.
Elszomorodott erre a szegény szomszéd:
- Ugyan kinek lenne ilyen sok pénze? Ha életem végéig dolgozom, akkor sem tudok ennyit fizetni neked.
- Egyet se búsulj, jószívû vagyok én, nem kívánom, hogy egyszerre kifizesd. Add nekem a lovadat meg az ekédet, aztán fizess nekem
évente három tallért, s úgy jó lesz.
- Nem tehetem – válaszolta a szegény szomszéd. – Mivel fogok akkor szántani?
- Lássad, hogy milyen jó barátod vagyok, kölcsönadom neked a lovat s az ekét, évi egy tallérért. Ezt a bérleti díjat majd a többivel
együtt fizeted.
A szegény ember meg mit tehetett volna mást, elfogadta az ajánlatot, dolgozott és fizetett évente amennyit csak tudott, hogy minél
előbb megszabaduljon az adósságtól.
Tíz év telt el így, s a gazdag szomszéd megint követelte a pénzét, mert másoknak is adott kölcsön, és látta, hogy egyre több pénzhez
juthat úgy, hogy a kisujját sem kell mozdítania.
- Hallod-e, jól elmaradtál a bérleti díjjal! Most, már ha jól számolom, nyolcvan tallérral tartozol nekem.
- Ugyan már, hogy tartozhatnék neked nyolcvan tallérral, amikor annyit dolgoztam, hogy évente 5-6 tallért is fizettem neked,
összesen már 64 tallért kaptál tőlem azért az egyért, amit valaha kölcsönadtál.
- Igen ám, de ha én azt az évi 5-6 tallért, amit te csak később fizettél meg, már előbb is megkaptam volna, bizony már nyolcvan
tallérom lenne.
- Nincs a világon annyi pénze senkinek – kesergett a szegény szomszéd.
- Ne búsulj egy percig se, hiszen van még neked házad is, földed is, add nekem, cserébe elengedem az adósságod felét.
- Hogyan adhatnám neked a házamat meg a földemet, miből fogok akkor megélni, s miből fizetem a maradék adósságot?
- No, hiszen nem kell elhagynod egyiket sem, bérelheted is tőlem, s a bérleti díjat fizetheted részletekben.
Mi mást tehetett a szegény szomszéd, elfogadta az egyezséget, s azontúl bérlőként gazdálkodott a saját földjén, vendégként lakott a
saját házában.
Hanem az adósságát soha nem fizette vissza. Éjt nappallá téve dolgozott, de a napot ő sem tudta megnyújtani. Magát és családját
szerényen ellátta abból, amit termelt, s a fölösleget eladta a vásárban. Gondolta, nagy baja nem eshet, hiszen semmije nem volt már,
amit a gazdag szomszéd elvehetett volna tőle az adósság fejében. Hanem rosszul gondolkodott. A gazdag szomszéd is észrevette,
hogy évi 6-7 tallérnál többre nem számíthat a szegény szomszédtól. Visszaemlékezett hát, hogy mennyiféle emberrel találkozott az
utazásai során, sok olyan néppel is, akik már évszázadok óta nagy ínségben éltek, szorgalmasak voltak, és kevéssel beérték.
Fölmondott hát a szegény szomszédnak, s messzi országból hozatott munkásokat. A szegény szomszéd pedig családostul világgá
ment, s talán még ma is keresi, hogy melyik vidéken találhat földet és házat magának.
Miután a Mester befejezte a példázatot, a tanítványok kérdezősködni kezdtek:
- Mit gondolsz, Mester, igazán jó barátja volt a gazdag szomszéd a szegénynek, ha a kölcsönadott egy tallér fejében 64-et vett el tőle és
még mindig számon tartott 80 tallér adósságot? Egy másik tanítvány így szólt:
- Mit gondolsz, jól tette a szegény szomszéd, hogy az adósság fejében átengedte a házát és a földjét is a
gazdagnak? A harmadik tanítvány ezt kérdezte:
- Mit gondolsz, Mester, mit hozhat fel mentségére a gazdag szomszéd, amikor majd számot kell vetnie az életével?
A Mester így válaszolt:
- Figyeljetek az idők jeleire, és ítéljétek meg magatok!
ertedvagyok/magyarno.com
